Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Az euróval szemben is gyengül a forint
Az euró is jelentősen visszaerősödött a forinttal szemben: hiába volt az amerikai adatközlést követően jócskán 389 alatt is a kurzus, most már 389,7 forintot kell adni egy euróért.
Korrigál a dollár
Bár a kamatvágási kilátásokat erősítő amerikai munkaerőpiaci adatokra pozitívan reagált a forint árfolyama, a koraesti órákban kisebb korrekciót láthatunk a dollárral szemben, jelenleg egy dollárért 361,5 forintot kell adni, míg az adatközlést követően a 359,5-es szintig szúrt le a kurzus.
Meglepte az elemzőket az Intesa Sanpaolo nagy nyeresége, a piac mégsem örül neki
A 2,1 milliárd eurós elemzői konszenzust felülmúló, 2,3 milliárd eurós nettó nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan a Intesa Sanpaolo, ennek ellenére 3,5%-os esést mutat a részvényárfolyam a minálói tőzsdén.
Ezért erősödik a forint
Egyhavi csúcsig erősödött a forint, 388,4-ig is leszúrt az euróval szemben. Az amerikai munkaerőpiaci adatokra kedvezően reagált az árfolyam, a befektetők ugyanis azt látják, hogy az amerikai foglalkoztatottság növekedése lelassult, ami visszahozhatja a kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozásokat. Ha az amerikai kamatok várhatóan alacsonyabbak lesznek, akkor a forint kamatfelára is nő, azaz a forint erősödhet. A dollárral szemben április 10. óta nem volt ilyen erős a forint, mint ma.
Megy a forint
A dollár/forint 362 közeléből 360 alá kapaszkodott.
Az euróval szemben 388 alá erősödött a forint.
Nagy mozgás
A vártnál gyengébb amerikai munkapiaci adatok után az euró/dollár 1,075-ről 1,08-ig szúrt fel.
Kijött a nap legfontosabb adata: jelentősen gyengült az amerikai munkaerőpiac
Az amerikai foglalkoztatottak létszámának emelkedése messze elmaradt a várakozásoktól, és jócskán csökkent az előző hónaphoz képest áprilisban, így megalapozottak lehetnek azok a vélemények, amelyek szerint a Fed kamatemelései lassítják a gazdaságot. A munkanélküliségi ráta is emelkedett, ez felébresztheti a recessziós aggodalmakat.
Rángatják a dollárt az adat előtt
A délutáni adat előtt kisebb gyengülésben van a dollár az euróhoz képest, az EUR/USD kurzusa pedig már az 1,04-es szintet is átlépte pénteken.
Felszúrt a forint
Rövid időre a 390-es szint fölé szúrt az euró-forint árfolyama, ezt követően azonban gyorsan visszaerősödött a magyar fizetőeszköz, jeelnleg pedig már a 389,6-os szinten mozog a kurzus.
Mérsékelt elmozdulás
Kis elmozdulást mutat a forint a fontos amerikai adat előtt. Az euró/forint kurzus 389,7 körül mozog.
Órákon belül érkezik az adat, ami eldöntheti a forint sorsát
Az euró-forint árfolyama a hét közepén leszakította a kulcsfontosságú 390-es szintet, ezt követően pedig csütörtökön már a 389-es szint alá is benézett a jegyzés, amivel április eleje óta nem látott szintre erősödött a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Péntek reggel a 389,29-es szinten áll a kurzus.
A dollárral szemben hétfő óta már 5 egységet tudott erősödni a forint, a lendület pedig a hét utolsó kereskedési napján is kitart, jelenleg a 362,78-as szinten áll az USD/HUF kurzusa.
Az elmúlt napok oldalazását követően kitörésre készül az EUR/USD kurzusa, péntek reggel már az 1,073-as szintet is áttörte a jegyzés. A délutáni órákban azonban megnövekedett volatilitás várható az NFP-adat miatt.
A munkanélküliség bármilyen irányba történő elmozdulása óriási jelentőséggel bír: ha erős a munkaerőpiac, akkor a kamatcsökkentési várakozások még távolabbra tolódhatnak, ám a vártnál magasabb munkanélküliség felébresztheti az aggodalmat az esetleges recesszió kapcsán.
Ami pedig az adat forintra gyakorolt hatásait illeti, erős munkaerőpiaci számok esetén gyorsan ismét erősödni kezdhet a dollár, ez pedig feltörekvő piaci deviza révén kedvezőtlen hatással lehet a forintra is, míg a vártnál gyengébb számok esetén a dollár gyengülésével a forint tovább folytathatná erősödését a vezető devizákkal szemben.
Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ